A taiji kard (jian)

A kard az egyik legősibb kínai harcművészeti fegyver. Már a bronzkorból származó kardokat is fedeztek fel régészek. A régi kínai fővárosban, Xian-ban (Hszian) kiásott Agyaghadsereg tisztjeinél is kardokat találtak. Ez a Qin (Csin) dinasztia korabeli lelet több, mint 2000 éves.

A korai kínai kardok kemény fémből készültek, hasonlóan a nyugati középkori fegyverekhez. A harcban a hasító és vágó technikákat részesítették előnyben. Általában a nagyobb, nehezebb fegyvert használók, vagyis a magasabb, erősebb harcosok kerültek fölénybe ellenfeleikkel szemben. A kard technológia fejlődésével ugyanakkor a siker már inkább függött az ügyességtől, a pontosságtól és a gyorsaságtól. Mivel hajlékony, élénk és elegáns mozdulatok jellemzik, a kard elsősorban az úriemberek, a tudósok és a tisztek fegyvere. Lényeg jól megragadja a kínai harcművészeti mondás: „A szablya, olyan, mint a vad tigris, a kard pedig mint az úszó sárkány.”

A kard felépítése, és részei

A Chen taiji egyik rövid fegyvere, a kard jellemzően könnyű súlyú és pengéje rugalmas. A szablyával ellentétben mindkét oldalán van vágóél, és a vége hegyes. A markolat tetején található egy gomb, amit hátraütésekre használhatunk. A fegyver különböző funkciókat betöltő részekre osztható. A penge a hegyétől kezdődő első harmada rendkívül éles, de nem túl erős. A középső harmad kicsit erősebb, és bár már nem olyan éles, még használható vágásokra. A kardmarkolat kosara felé eső harmad a legerősebb, ugyanakkor tompa élű. A kard rugalmassága lehetővé teszi, hogy viselője több szögből is, különböző módszerekkel okozzon sérülést. Sokoldalúságáról szólva: „nincs olyan rés, melybe ne hatolhatna be egy kard, és nincs olyan rés, melybe még egy be tudna hatolni.”

A kard formagyakorlat

A fegyveres formagyakorlatok a Chen taiji gyakorlásának fontos részei. A különféle fegyverek eltérő készségeket fejlesztenek. A Chen kard forma gyakorlása többek között segíti a taiji számára előnyös test fejlesztését, a nagy izületek (pl.: csípő, váll) lazítását, a csukló és a kéz rugalmasságának fejlődését.

A Chen stílus jellemzőinek megfelelően a kard gyakorlatban is megtalálhatóak a spirális és csavarodó mozdulatok, a gyors és lassú illetve a kemény és lágy mozdulatok folyamatos váltakozása. Alapelv, hogy a test vezeti a kard mozgását, és hogy a mozdulatok folyamatosan, szünet nélkül követik egymást.

Az állások, erőalkalmazások, és a mozdulatok alapelvei azonosak a pusztakezes formában tanultakkal. A forma magas szintű kivitelezését megkönnyíti a pusztakezes formák alapos ismerete is. Enélkül a gyakorló yi-je  (elméje, szándékai) nem irányítja a qi-t, és a qi nem irányítja a testet.

A forma gyakorlása során a gyakorlónak tudatában kell lennie, hogy milyen technikát hajt végre és az energiát, figyelmet a kard megfelelő részébe kell összpontosítania. Például amikor csillapítjuk, vagy elhárítjuk az ellenfél fegyverét, akkor az energiát a kardél markolathoz közel eső harmadába kell vetíteni. Vágó mozdulatok során az energia a fegyver első harmadába vetül. A döfő, vagy szúró mozdulatoknál a kard hegyére kell összpontosítani, és a fegyvert egyenesen a célpont felé mozgatni. A „pöckölő” mozdulatok a hegyet és a kard első két centiméterét igénylik.

A markolatot lazán kell tartani, hogy a gyakorló könnyen és gyorsan válthasson a technikák között. A mutatóujj erős szorítása lehetetlenné teszi a kard helyzetének tenyérrel történő irányítását. Bár sokféleképpen lehet a kardot tartani, a leggyakoribb módszer az, hogy a markolatot a hüvelykkel a mutató- és a középső ujjal tartjuk, és a kéz a kosarat érinti. A tenyér üres, finoman hozzáér a markolathoz. Az erőteljesebb mozdulatoknál mind az öt ujj szorosan fogja a markolatot. Jellemző a kardot nem tartó üres kéz helyzete: a mutató és középső ujj egyenes.

Forrás: D. Siaw-Voon Sim, D. Gaffney (2002) Chen Style Taijiquan. The source of Taiji Boxing. North Atlantic Books: Berkeley

A Taiji szablya (dao)

A hajlított élű szablya a Mongol megszállás idején került Kínába, és katonai körökben hamarosan az egyik legelterjedtebb rövid fegyver lett. Népszerűsége túlszárnyalta a régi egyenes kardét (a jian-ét), és a 15. század után már ez volt a fő katonai oldalfegyver.

A Chen taijiquan egyik rövid fegyveres formagyakorlata, a szablya forma az 1930-as éveket megelőzően csupán 13 lépésből állt. 1930 és 1938 között a 18. generációs chen taiji mester, Chen Zaopei a híres Nanjing Koushu Intézetben tanított taijit, és mivel úgy érezte, hogy a forma túl rövid, kiegészítette 9 lépéssel. Ezt a kiegészített formát gyakorolják ma is Chenjiagou-ban. Feng mester iskolájában a szablya forma mára 36 lépésesre bővült, de még a bővítésekkel együtt is nagyon rövid és dinamikus.

Habár rövid fegyver, a robbanékony ugrásoknak és szökelléseknek köszönhetően meglepően nagy távolságokat is hatékonyan áthidal. A formát céljától függően többféleképpen legyet gyakorolni. Amikor széles, alacsony állásokkal gyakorolják, az elsősorban a testet fejleszti, növeli az erőt és a gyorsaságot. Ugyanakkor a túl mély állásokból hiányzik az a fürgeség, ami a szablya küzdelemben való használatához elengedhetetlen. Ezért, amikor a forma alkalmazására figyelünk, akkor előnyösebbek a gyorsabb mozgást lehetővé tevő magasabb állások. Hogy a forma minden hasznát megtapasztalhassuk, érdemes többféle állás-magasságban is gyakorolni.

A karddal ellentétben, mely kétélű és könnyű, a szablya egyélű, és nehéz fegyver. Súlyának köszönhetően a mozdulatok többnyire nagyok, kiterjedtek és erősek. A gyakorlás során figyelni kell arra, hogy a mozdulatok pontosak legyenek. A szablya forma pontos kivitelezésében nagy segítséget jelent a chen taiji pusztakezes gyakorlatok legalább alapszintű ismerete.

Hagyományosan 13 technika kapcsolódik a szablyához: gun (védés balra fordulva); bi (védés jobbra zárva); zha (döfés); lan (a szablya hátsó részével való védés); pi (függőleges vágás); kan (vágás); liao (körkörös lengetés felfelé néző heggyel); jie (éllel való védés); chan (körkörös csavarás); dou (rázás); jia (az ellenfél fegyverének fej fölé való emelése); mo (vágás vízszintesen, vagy ferdén felfelé) és tiao (felfelé pöccintés a fegyver végével).

A gyakorlás során a test mozgásának tengelye a derék. A szablya a testhez és fejhez közel forog. A forma gyakorlása során a bal kézre ugyanannyi figyelmet kell fordítani, mint a jobb kézre, mivel gyakran használjuk hárításra, söprésre, vagy egy lépés kiegyensúlyozására. Időnként az üres bal tenyér támasztja meg a fegyver életlen végét, így adva többlet erőt a mozdulatnak.

Forrás: D. Siaw-Voon Sim, D. Gaffney (2002) Chen Style Taijiquan. The source of Taiji Boxing. North Atlantic Books: Berkeley

Fordította: Konéta György